Júniusban fő fókuszunk a közösségi önismeret volt, hiszen a Kisebbségek Közösségben projektünk keretében két 4 napos közösségi önismereti elvonulást tartottunk Szlovákiában, Gömörben. A projekt koordinátora a Kompakt Slovakia és a Szatyor Egyesület mellett a Vajdasági Waldorf Közösség partnerként vesz részt a megvalósításban.
A Hangolódó csapat szépen összeállt, végigmentünk együtt a közösségalakulás folyamatain, tanultunk együtt és tapasztaltunk.
Tanultunk a természet és egymás segítségével, tapasztaltuk a határainkat, a minőségeinket, a közösségben betöltött szerepünkkel is barátkoztunk.
Senki sem tudja ezt szebben összefoglalni, mint egy résztvevő, olvassátok szeretettel:
‘Sokszor egy élet is kevés, hogy olyan közösséget hozzunk létre, amelynek ilyen megtartó ereje van. Mert ez a kulcs. A megtartó erő. Hogy merj próbálkozni, merj előre menni, merj kísérletezni és tudd, ha elesel, ott lesz egy csapat, aki nem ítélkezik, nem próbálja megérteni, nem akarja elmondani, hogy hogyan kellett volna, csak felemel, leporol és biztosít, hogy nincs baj, hisz mindannyian megbotlunk néha.’
‘Ezalatt a néhány nap alatt hatalmas felismerésem is voltak magammal, személyiségemmel, gondolkodásmódommal kapcsolatban, azokat is nagyon szerettem, mert a folyamatos fejlődés sosem állhat meg. Legalábbis szerintem. De ami számomra igazán különlegessé tette az eseményt, az éppen ez. Hogy a különbözőségek ellenére egyek vagyunk. Nem a státusz, az életkor, vagy származás határoz meg minket, hanem hogy MERÜNK-e tiszta szívvel nyitni a másik ember iránt és MERJÜK-e befogadni a másik ember sebezhetőségét, örömét, energiáit? Nekünk most szerencsénk volt, hogy részt vehettünk egy olyan eseményen, ahol ez létre tudott jönni. Már csak a mindennapjainkba kell ezt beépítenünk."
A projekt az Európai Unió támogatásával jött létre.