A Társadalmi Innovátor Program bemutatása

A Szatyor Egyesület, az Inspi-Ráció Egyesület (Magyarország), a KompAkt Slovakia (Szlovákia) és a Zeleno doba (Szerbia) Társadalmi Innovátor Program keretében meghirdeti fiataloknak szóló közösségi facilitátor képzés sorozatát, melyben a jelentkezőket eljuttatja egy közösségi vállalkozás  létrehozásának rajt vonalára.

Projektünkkel egy olyan társadalmi átalakulási folyamatot támogatunk, ami hozzásegíti a fiatalokat a közösségi létesítés megtapasztalásához , illetve ahhoz, hogy olyan kompetenciákat sajátítsanak el, ami egy egészséges, hosszú távon fenntartható közösségi működéshez szükséges .

A probléma, aminek a megoldására a program szerveződött

A jelenlegi szocializációs folyamatok elenyésző része fejleszti a közösségi együttműködés képességét, ezért ezeket sokszor 'újra kell tanulnunk'. Erre azért is van szükség, mert a szándék egyre jobban látszik, egyre több közösség próbál elindulni, de a megszokott sémák, kommunikációs és érvényesülési stratégiák túlsúlya miatt ezek a kezdeményezések nagy számban pár év elteltével sikertelennek bizonyulnak.

Ezek a kudarcok is megjelentek, hogy a pályakezdő fiatalok nem találják meg a helyüket. Sőt egyre inkább érzékelhető, hogy az elérhető álláshelyekhez túlképzett fiatal felnőttek kiégnek, mert egyre inkább úgy érzik, hogy értelmetlen munkát végeznek napi 10-12 óráig, társadalmilag káros munkahelyeken. 

Ezt a társadalmi problémát nem lehet egyéni szinten megoldani, ezért programunk társadalmi innovátorokat, a jövő közösségeinek vezetőit segíti képzési és mentor programjával.

A képzési és mentorprogram lényege

A program képzési folyamatába bevont 40 fiatal felnőtt egy intenzív, nemformális módszerekre épülő, csoportos és egyéni fejlesztésben vesz részt, ami képessé teszi őket a közösségi rendszerben való működésre, csoportdinamikai folyamatok felismerésére, csoportfolyamatok megtervezésére és facilitálására. A képzés főként kapcsolati-kommunikációs kompetenciákat fejleszt .

A program céljai

  • A fejlesztésben résztvevőknek lehetőséget adni, hogy megtapasztalják a közösségek dinamikáját, megértsék annak törvényszerűségét, és olyan közösségi facilitátori készségeket, amelyeket el, ami képessé teszi őket a valódi éltetésre . 
  • Induló/átalakuló közösségeket segít , a kezdeti lépésekhez irányokat, megerősítést adni.
  • Ügyközpontú, különböző társadalmi rétegeket integráló, etikus szemléletű közösségi és társadalmi vállalkozások elindulásához és fennmaradásához szükséges kompetenciákat fejleszteni.
  • Olyan eszközök, módszertanok kifejleszteni és átadni, ami a valódi közösségek közösségszervező folyamait támogatja.
  • Az ökológiai válság társadalmi és közösségi összefüggéseit közösen értelmezni, és az emberiség természettől való elszigetelődésének csökkentését az ökológiai alapon szerveződő kisközösségek létrejöttével támogatni.
  • Hátrányos helyzetű fiatalok számára is  a közösség gyógyító-elfogadó-támogató minőségének megélését lehetővé tenni.
  • Hosszú távon egy olyan szakmai/támogató közösséget létrehozni, ami biztosítja a kölcsönös tanulás lehetőségét.

Kinek ajánljuk ezt a hosszú képzést?

A Társadalmi Innovátor Program Közösségi Facilitátor képzését olyanoknak ajánljuk, akik:

  • útkeresésben vannak. és társakat, közösséget keresnek és olyan eszközöket, amelyekkel meg lehet találni, vagy szándékukban áll megteremteni a legideálisabb közösségi közeget
  • nem tudod, hogy menjenek, vagy maradjanak, szorító a jelen, de még nem látszik tisztán, hogy merre van a kiút
  • hogy nem stimmel valami az emberi kapcsolataikban és szeretnének ezen a felelősen érzi magát.
  • szeretnének közösségben élni, de nem tudod, hogyan.
  • embertársaikkal kapcsolatos konfliktusaikat szeretnék jobban kezelni.

 

Várjuk kijelentkezés, ha

  • 25-35 év között vagy (ha azt érzed, hogy ez a program pont neked való, de 'kilógsz' ebből korosztályból, akkor beszélgessünk a lehetőségekről)
  • van tapasztalatod csoportokkal való munkában (akár résztvevőként, akár facilitátorként, képzőként)
  • van benned nyitottság a változásra, önismeretre
  • el tudsz köteleződni az egész képzési folyamatra (vagyis részt veszel minden személyes és online alkalmon).

 

Részletes programleírást és a jelentkezés feltételeit a www.kozossegifacilitatorok.hu oldalon találsz!

 

A program az Erasmus+ Program társfinanszírozásával valósul meg.