Küldetésünk a fenntarthatóság és a nemnövekedés előmozdítása a környezettudatos életmóddal kapcsolatos oktatás és információnyújtás, valamint és az egyének, családok és közösségek megerősítésének segítségével.

Tevékenységünk:

Etyeki központunkban küldetésünkhöz kapcsolódó

- közösségi workshopokat tartunk  (pl. permakultúra, fermentálás, természetes kozmetikumok, vegán étkezés, újrahasznosítás, stb témakörökben),

- oktatási műhelyeknek, filmvetítéseknek és ökológiai témák köré szerveződő vitaesteknek adunk teret,

- gyerektáborokat szervezünk, interkulturális tanulási lehetőségeket teremtünk a helyi gyerekeknek,

- nemzetközi és hazai önkénteseket fogadunk, akik egyrészt tanulnak és fejlődnek a programjaink során, illetve részt vesznek azok megvalósításában,

- ifjúsági eseményeknek adunk teret, ahol különböző országokből való fiatalok mélyülhetnek el egy adott témakörben.

- öko-mák közösségünk szívességbankként működik, saját valutával.

 

Kapcsolatot tartunk más, hasonló célok iránt elkötelezett magyarországi szervezetekkel is, és együtt dolgozunk események és műhelymunkák szervezésében.

Egyesületünk története: